Egy olyan világban, ahol a hozzáférhető információ már felfoghatatlan méreteket ölt, nem csoda, hogy a társadalmi- és munkaerő-piaci igények is ennek megfelelően áthelyeződnek. Új értékrendek épülnek fel, a hatalmat jelentő tudás már másfajta tudást feltételez. Az eddigi verseny terepasztala átrendeződni látszik, s az lesz a nyertes, aki a leghatékonyabban képes alkalmazkodni és leggyorsabban veszi fel  a fordulatszámot.

Ez a változó világ komoly kihívás elé állítja a ma iskoláját, mivel azzal a roppant feladattal néz farkasszemet, melyet még ő maga sem ismert ki egészen. 

Természetesen még mindig szükség van az alapvető készségek elsajátítására, mint az írás-olvasás, a számtan és az alapvető műszaki ismeretek, ezek azonban tényleg csak alapvető készségek lesznek hamarosan, ám korántsem elegek ahhoz, hogy valaki megállja a helyét a világban.

Íme a feladat, amit a világ adott fel az iskolának:

Végy n darab diákot (n~400 / intézmény) és készítsd fel őket az nagybetűs életre úgy, hogy képesek legyenek olyan pozíciók betöltésére, melyek tulajdonképpen még nem is léteznek! A rendelkezésedre álló idő: ASAP . Sok sikert, ne hagyjon el a remény!

Akárhonnan is próbáljuk nézni, ez valóban cudar feladat, különösen azért mert az idő igencsak véges. A mai oktatás nagyrészt még mindig a huszadik század végi módszereket ismeri és alkalmazza több-kevesebb, sajnos egyre kevesebb sikerrel...

Na de mik azok a készségek, amivel egy diáknak rendelkeznie kell, mire ott hagyja a közoktatást? Számos "újszülött" készség nevét lehetne itt most felsorolni, ám végső soron mind ugyanabba az irányba mutat: kommunikáció, irányítás, csapatmunka. Ez az, ami kell. Mindegy, hogy orvosként, asszisztensként, programozóként vagy tanárként dolgozunk, mert ezekben a szakmákban és hivatásokban van valami közös: mindhez szükségeltetik jókora adag találékonyság, kitartás és vállalkozói szellem. Ezen kvalitások lesznek azok, melyek versenyképessé teszik az egyént.

Az oktatási rendszernek úgy kell átalakulnia, hogy lehetővé tegye a fent említett készségek kialakulását, ehhez azonban le kell mondani jó pár eddig bevált módszerről. A találékonyságot nem lehet tesztelni, sem pedig osztályozni. Kizárólag értékelni és szorgalmazni lehet és kell! Olyan feladatokat és projekteket kell a gyerekek kezébe adni, melyekkel elősegíthetjük, hogy tudjanak kritikusan gondolkozni, kreatívan és örömmel alkotni, s hogy megérjen bennük az őket körülvevő világ iránti örök kíváncsiság, és társaikat empátiával és toleranciával kezeljék.

Persze mindehhez elengedhetetlen a megfelelő információ-halmaz ismerete, azt azonban sajnos be kell látni, hogy a fent említett halmaz olyan hatalmasra nőtt, és nő folyamatosan, hogy annak elsajátítására az iskolában már sem idő, sem szükség nincs. A tanári szerep egyre inkább egy facilitáló szerep kell, hogy legyen. A diákokat segíteni kell, nem uralni, s inkább megtanítani, tájékozódni, mintsem tájékoztatni.

A cél világos tehát: a diákok univerzálissá és jó világpolgárrá tétele.

"Ad astra per asperas" - Tövises az út a csillagokig. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy elérjük azokat.